Mivel a sokrétű alkalmazkodás egyik kicsinek sem könnyű, érdemes némi időt rászánni a beszoktatásra, hogy kislányunk vagy kisfiunk később tartalmas és kellemes emlékeket őrizzen erről az időszakról. A beíratáskor érdemes összefoglalni a gyermek anamnézisét (előtörténetét). Így tájékoztathatjuk az óvónőket az eddigi betegségekről, esetleges műtétekről, beavatkozásokról, táplálék- és gyógyszerallergiáról. De lehetőség van arra is, hogy a szülők írjanak rövid jellemzést gyermekükről: milyen tulajdonságai vannak, milyen ételeket kedvel, illetve nem eszik meg, mi a kedvenc meséje, dala, milyen büntetési és dicsérési formát alkalmazunk otthon a nevelésben. Az óvodai fogadtatás az óvónő hatáskörébe tartozik, ami magába foglalja a szülőkkel való elbeszélgetést, és a családi környezetben történő ismerkedést a kicsivel. Így az óvónő és a gyermek kapcsolata és együttműködése is könnyebbé, zökkenő mentesebbé válhat. A bölcsődéből érkező kicsik könnyebben be tudnak illeszkedni az óvodai közösségbe, könnyebben segítik egymást, jobban tudnak alkalmazkodni egymáshoz és az óvodai szabályokhoz, hamarabb beleélik magukat társaik helyzetébe, örömébe, bánatába, és általában önállóbbak is. Ha azonban a gyerkőc nem járt bölcsibe, sokat tehetünk azért, hogy könnyebben vegye az akadályokat. Adunk néhány tippet, hogyan készítsük fel őket az előttük álló változásokra. Jó, ha a gyereket előre felkészítjük az óvodára. Beszélgessünk róla sokat, ha szóba hozza, a kicsi babáival, plüssállataival akár el is játszhatjuk az óvodai élet egy-egy jelenetét. A napi séták során többször el lehet látogatni az óvoda felé, ezzel a gyermek kíváncsisága is könnyen felkelthető. Általában ma már annak sincs semmi akadálya, hogy olykor a még beszoktatás előtt álló gyermek beálljon a többiek közé játszani egy rövid időre. A közös homokozás, csúszdázás közben megismerkedhet esetleg egy-két leendő ovis társával is, ami szintén könnyebbé teheti majd az óvodában töltött órákat. Fokozatosan alakítsunk ki egy, az óvodához hasonló napirendet. A kiszemelt oviban pontosan el tudják mondani, milyen ritmust kell majd követnie a gyereknek. Olvassunk olyan meséket közösen, amiben a főhős hasonló helyzet előtt áll, mint a leendő óvodás. Így alkalom nyílik egy kis beszélgetésre is, amikor a kicsi bátran kérdezhet, a mama, papa pedig mesélhet akár saját élményeiről is. A beszoktatást segíti az is, ha csemeténk magával viheti valamelyik kedvencét, így egy kis darabot magával visz a megszokott otthon melegéből is. Amikor már a kicsit ott kell hagynunk reggelente, sose csapjuk be, ne verjük át. Még a kegyes hazugság, lódítás is keserves lehet csemeténknek. Eszünkbe se jusson búcsú nélkül megszökni előle, mert azt a kicsi büntetésként élheti meg. Mindig rendesen köszönjünk el tőle, mondjuk meg, hogy ebéd után, vagy alvás utána jövünk érte. Ne azt mondjuk, hogy mindjárt vagy nemsokára, a gyerek még nem érti pontosan ezeket a kifejezéseket. Konkrétan határozzuk meg neki, hogy napjának melyik szakaszához kötheti a mi megérkezésünket. Még ha búcsúzkodáskor sír is, az új játékok és társak láttán biztos, hogy hamarosan megnyugszik. Ha már elbúcsúztunk tőle, és megbeszéltük, mikor megyünk érte, határozattan induljunk dolgunkra. Ne forduljunk vissza újra, ha a kicsi sír, a többszöri elbúcsúzás és elszakadási kísérlet csak azt az érzetet erősíti a gyerekben, hogy valami rossz dolog történik vele, nincs biztonságban. Legyünk bizalommal az óvónő és az óvoda iránt. A kicsiknek - mint tudjuk - érzékeny antennáik vannak, ha pedig azt érzik, hogy szüleik bizalmatlanok, ők is azok lesznek. Az aggódásunkat, félelmeinket is tegyük félre, ugyanis ezt is biztosan megérzi a gyerek. Ne aggódjunk, hiszen szakképzett emberek vigyáznak majd a kicsire, akik nap, mint nap ezt a munkát végzik, és már nem egy új gyerekkel volt dolguk. Ha viselkedésünk azt sugallja csemeténknek, hogy biztonságos és jó helyen van, nemsokára önfeledten adja magát át az új élményeknek. A legjobb, ha partnernek vesszük az óvónőt, osszuk meg vele bátran gyermekneveléssel kapcsolatos nézeteinket is, ezzel is sokat segíthetünk, hogy gyermekünket megismerje, és minél könnyebben értsen szót vele. Ez pedig a csemeténk dolgát is jelentősen megkönnyíti. Számíthatunk arra, hogy kezdetben minden gyermek tiltakozik a változások ellen. Ha nyíltan ellenkezik, sír, toporzékol, mindenki számára egyértelműen átéli és kifejezi, hogy az új helyzet nem kívánatos számára. Sok gyereknek néhány nap, hét elteltével már nincs is kedve oviba mennie. Az újdonság varázsa megcsappant, rájött ő is, hogy ez viszonylag állandó része lesz az életének. A saját és csemeténk helyzetét is megnehezítjük azonban azzal, ha ilyenkor engedünk kérésének, és otthon maradunk vele. Ha rendszeresen jár az oviba, könnyebben megszokja, a betegségek miatt úgyis eleget fog hiányozni. És ha sokat hiányzik, kevesebb barátja lesz, és sok mindenből kimarad, ami a csoport összetartását fokozza. Érdeklődjünk a kicsi felől rendszeresen az óvónéninél, így mi is könnyebben figyelemmel kísérhetjük őt, és ő is azt látja, hogy megbízunk az óvónéniben. Ha bármilyen tünetet észlelnénk a kicsinél, kérdezzünk nyugodtan a nevelőktől.